|
Takata Hawayo sensei
Az általánosan ismert mestervonal Mrs. Hawayo Takata
révén hagyta el Japánt és terjedt el. Ő teremti meg azt a legendát a reiki
körül, ami biztosította a módszer elterjedését szinte az egész világon. 1900.
december 24-én született Kauai szigetén. Lánykori neve Hawayo Kawamura. Szülei
cukornád ültetvényen dolgozó japán bevándorlók voltak Hawaiiban (nevét is innen
kapta). Az ültetvényről egy családhoz kerül házvezetőnek, ahol megismerkedik a
könyvelőként dolgozó Saicsi Takatával és 1917-ben összeházasodnak. Két gyermekük
születik. 1930-ban a férj súlyos betegség miatt meghal. Takata asszony munkába
menekül, majd megbetegszik. Tokióban meg akarják operálni, mikor belső hangokat
hallván eláll a műtéttől. A belső hang ezt tanácsolja: “Kérdezd az orvost.”
Érdeklődésére az orvos Hayashi gyógyító központját említi alternatív
lehetőségként. Megfogadja a tanácsot. Első reiki kezelése során megdöbbenti
az a forróság, amit érez. Négy hónap alatt teljesen meggyógyul. Meg akarja
tanulni a reiki módszert, de kezdetben Hayashi elutasítja, mert a reikit (mivel
japán ember alapította) szigorúan őrzött kincsként kezelték és nem akarták
külföldi kezébe adni. Ám ez a momentum nem valószínű, mert már Usui kifejezett
akarata volt, hogy módszere az egész világon mindenkihez eljusson. Itt
valószínűleg Takata által kitalált történettel állunk szemben, amivel a reiki
különlegességét kívánta hangsúlyozni. Takata asszony tehát megkapja az első.
fokozatú avatását, amiért cserébe egy évig dolgozik a központban. 1937-ben
visszatér Hawaiira. 1938-ban Hajasi meglátogatja, és mesterré avatja. Ezt
követően Takata az USA-ba költözik. Sokáig ő az egyetlen reikimester Japánon
kívül. Nem is tudott a Gakkai háború utáni fennmaradásáról. Hayashi halála után
(1941) az özvegy, Chie Hayashi felkéri, hogy vezesse tovább Hayashi szervezetét,
de ő inkább a nyugatiakat akarja tanítani a reikire. Így egy ideig Chie a
vezető, majd egy fiatal nő, Chioko Yamaguchi követi, aki megalapítja a Jikiden
Reiki szervezetet, amely Kiotói székhellyel ma is létezik fia, Tadao Yamaguchi
vezetésével. Az Usui Shiki Ryoho irányzatot Takata asszony hozza létre
Amerikában. Hosszú ideig csak gyógyít, de nem tanít, majd amikor elkezdi
(1970-ben), a reiki eredetét az amerikaiaknak kitalált speciális keresztény
csomagolásban adja elő, kb. úgy, ahogy azt a legutóbbi évekig tudtuk/tudták
majdnem az egész világon, Japánon kívül. Takata Reiki rendszere teljesen
megegyezik a Hajasi Mester által kifejlesztett kezelési módszerrel. Takata
azt állította, hogy Hajasi őt tette meg utódjául Usui teljes hagyatékának
továbbvitelére. Ez a történet a japán reiki sorsáról valóban gyorsította a Reiki
terjedését Amerikában. Kiderült az is Fran Brown reiki tanító Takatáról szóló
könyvéből (Élő Reiki), hogy Takata csak Hayashiról és két tengerésztársáról,
valamint Hayashi feleségéről tudta, hogy reikimesterek. Valószínűleg úgy tudta,
5 reikimester volt csak Uszui halála után. Takata számára a fő cél, a reiki
elterjedése volt a fontos. Sokakban felmerül a kérdés: Takata mester miért
változtatta meg Usui élettörténetét? Fontos újra a történelmi háttér és emberek
ismerete. Takata asszony döntésének helyességét a reiki nyugati elterjedése
bizonyítja. A II. Világháború után vagyunk. Amerika egyik legnagyobb háborús
ellensége Japán (Perl Harbour!). Bár Takata mester amerikai állampolgár volt,
tudjuk: sok időbe telt mire az amerikai köztudat felül tudott kerekedni a
háborús idegengyűlöleten, amikor is minden japán potenciális kémnek számított.
Azzal, hogy ki lett jelentve: a II. Világháború alatt kihalt a mesteri ág
Japánban, az emberek úgy érezték, hogy csak USA-ban lehet elérni ezt a tudást,
így vált a reiki az amerikaiak által elfogadhatóvá. Óriási felelősség volt
Takata vállán, hisz úgy tudta: tőle függ, hogy a reiki elterjed-e a világon Usui
akaratának megfelelően, vagy kihal. Akkor még nem volt divat álmokra hivatkozva
reiki beavatottnak feltüntetnie magát önjelölt mestereknek... Egy másik fontos
„csúsztatás” az volt, hogy Usui keresztény tanító lett, sőt reikire vonatkozó
kutatását kifejezetten Jézus gyógyításainak mikéntje inspirálta. Egy keresztény
országban valószínűleg kevésbe lett volna népszerű az a gyógymód, amit egy Japán
alapított, aki életében "gyanús" buddhista meditációs technikákat használ. Az
akkori amerikai közvélemény a meditációról se tudhatott túl sokat. Akár még
bajba is kerülhetett volna Takata, ha úgy tanít mindent, ahogy ő is tanulta.
Mindenesetre a rendszer terjedése volt a cél. A ” Lótusz Szútra” szerint szabad
ügyes eszközöket bevetni nemes cél érdekében... Takata helyszíneket, időpontokat
megváltoztatott, többek között Usui születési helyét is. A dolog olyan jól
sikerült, hogy az Amerikából elindult több lelkes kutató arra az eredményre
jutott, hogy Mikao Usui nevű személy nem is létezett a Japán történelemben. A
reiki amerikai elfogadtatásához tartozott azon állítás is, miszerint Usui az
USA-ban élt, a chicagói egyetemen tanult teológiát és összehasonlító
vallásfilozófiát és teológiából ledoktorált (más állítás szerint irodalomból),
majd Japánban vezetett keresztény iskolát és hogy díszdoktori címet kapott. Az
utóbbi évtizedek eredetkutatási azonban kimutatták, hogy az University of
Chicagón, sem a japán Doshi-sha egyetemen nincs nyoma annak, hogy Mikao Usui
nevű japán ember akár tanárként, akár diákként, vagy pláne doktoranduszként
megfordult volna. A “díszdoktori” cím alapja valószínűleg a japán császár által
Usuinak átadott, különleges kitüntetés lehet. Takata mester 1980. dec. 12-én
bekövetkezett haláláig 22 mestert képzett ki.
- George Araki
- Dorothy Baba
- Ursula Baylow
- Rick Bockner
- Patricia Bowling
- Barbara Brown
- Fran Brown
- Phyllis Lei Furumoto
- Beth Gray
- John Gray
- Iris Ishikuro
- Harry Kuboi
- Ethel Lombardi
- Barbara McCullough
- Mary McFadyen
- Paul Mitchell
- Bethel Phaigh
- Shinobu Saito
- Virginia Samdahl
- Wanja Twan
- Barbara Weber Ray
- Kay Yamashita
|