Szinte minden
reikisben felmerült már a kérdés a Reiki eredetével
kapcsolatban: Miért nem hallani semmit a japán reikisekről?
Vannak-e egyáltalán? Miért csak Takatától kezdve vannak
emlékek a Reiki eredetéről, Usui és Hayashi mesterről?
Tudjuk, hogy voltak még tanítványaik, mi lett velük? Biztos,
hogy minden ilyen operettszerűen történt, amit az eredetről
tudunk?
Az alábbi válaszok talán közelebb visznek minket a
valósághoz:
Takata számos tanítványa beszámolt arról, amit Fran Brown "Az élő Reiki" című könyvében is leír: Takata sohasem engedte meg tanítványainak, hogy jegyzetet, magnófelvételt készítsenek a tanfolyamon (azért valaki mégis megtette, és el is olvasható pl.a Mrs. Takata's Talks About Reiki), maga sem adott tanítványainak jegyzetet, tanításait sohasem írta le.
A tanítványoknak szóban átadott történetek formálódtak írott emlékekké a tanítványok keze alatt, és mindegyikben ugyanazt olvashattuk: Dr.Mikao Usui egy keresztény iskola (Kyoto, Doshisha egyetem) tanára (rektora) volt, aki nem tudván megfelelni tanítványai kérdésére, elindult hogy megkeresse Jézus kézrátéttel való gyógyításának a titkát. Hét évet tanult a Csikágói Egyetem teológia szakán, ahol díszdoktorrá is avatták, de nem találta meg a választ.
Sok amerikai kereste a nyomát a fentieknek (pl.William Rand: "REIKI The Healing Touche" című könyvében), de nem találták. A Doshisha Egyetemen semmilyen nyoma sincs annak, hogy egy Mikao Usui nevű rektoruk lett volna valaha, de még csak ilyen nevű tanárt vagy diákot sem találni az évkönyvekben. Ezek után az sem meglepő, hogy a Csikágói Egyetem sem őriz egyetlen adatot sem Usuiról, a díszdoktorrá avatásáról nem is beszélve.
Ezek után bárki joggal kérdezheti meg ugyanazt, amit
Phyllis Furomoto, amikor a fenti tényeket neki szegezték:
"Azt állítjátok, hogy a nagymamám hazug
volt?!"
Nos, ez így közvetlenül nem áll. Mrs.
Takata hármas volt (az Enneagram
szerint), más szóval "Hatékony személyiség /
Mágus" akiknek kedvenc szavajárása a "cél
szentesíti az eszközt". Takata életcéljának a Reiki
elterjesztését tűzte ki és ez nagyszerűen sikerült (mi
vagyunk rá a bizonyíték). Mint a többi hármast, őt sem
zavarta az, ha céljai elérésének érdekében nem teljesen
tiszta módszereket választott. Már saját beszámolójából
is kitetszik, milyen hatalmas fegyvertény volt a
konvecionálisan gondolkodó (egyes) Hayashit rávennie arra, hogy
egyáltalán elfogadja őt tanítványnak. Soha nő ilyet még
nem ért el, amerikai nő meg kiváltképpen nem. Ezek után
nyilvánvalóan minden eszközt megengedhetőnek tartott, hogy a
Pearl Harbour utáni helyzetben egy Japánból jövő technikát
elfogadtasson Amerikában.
Ehhez kellett ez a keresztény,
méghozzá amerikai keresztény csomagolás.
Mikao Usui tehát nem volt sem keresztény, sem doktor, de buddhista szerzetes sem. Tanítványai egyszerűen sensei-nek, mesternek nevezték, és ez a cím mindenkinek kijárt, aki valamiben többet tudott a többi embernél.1865 augusztus 15-én született Japán Gifu kerületében és Rei Iyutu Ka volt, azaz "olyan ember, akinek szellemi eszközei vannak", mai szóval látó, táltos, mágus, szellemi gyógyító. Négyéves korától egy Tendai buddhista kolostor neveli, és feltehetően minden korabeli ismeretet elsajátít, mert 1922-ben Tokióban egy gyógyító közösség vezetőjeként találkozhatunk vele. Itt már az 1914 táján kialakított Reiki technikát alkalmazza, amelyet saját elmondása szerint a Kyototól nyugatra fekvő szent Kurama-yama hegyen eltöltött sok-sok meditáció alatt alakított ki a tradiconális kínai orvoslás, a kolostorban tanult gyógyító technikák és saját intuíciója alapján.
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy abban az időben (és azóta is) nagyon sok hasonló iskola működött a népi (természet) gyógyászat keretén belül, teljesen legálisan, együttműködve a tudományos módszereket mind többet használó orvosokkal, kórházakkal. Takata asszony lehet mondani úgy "lopta" el nekünk ezt a módszert, mint annak idején Kínából a selyemhernyókat a szerzetesek.
Usui senseinek 17 tanítványa volt, az első 1923-ban Toshihiro Eguchi (aki azután saját iskolájában többszáz tanítvány képzett, akik ma a TJR-t csinálják), majd 1925-ben a Tokyo- Nakamo kerületi Gyógyító Központban Hayashi és más tengerésztisztek mint pl. Jusaburo Guida és Bo Taketomi. Az általa használt Reiki négy szimbólumra és hét kezelési pozícióra épült, a ma használatos háromszintű beavatási rendszer és 22 pozíciós kezelés Hayashi klinikai gyakorlatában alakult ki, és erről Takata asszony elbeszélései alapján részletes (és hiteles) képet kaphattunk.
Mikao Usui 1926 március 9-én halt meg Fukuyamán, Hiroshimában. Sírját ma már (Usui Shyki Rioho - Usui mester ma is működő reikis szervezete jóvoltából) és a sírkövéről is pontos leírásunk vann, mely tartalmazza tetteit és tanításait, amiről sokáig csak egy vászonra festett írás fotója volt ismert. A fényképét itt láthatjuk, és amelyet feltehetően ugyanaz a fotós örökített meg, akitől Usui fényképe is származik.
Az írás Usui tanításának tömör összefoglalása, és valahogy így szól (szabad fordításban):
(a Reiki)
Rejtett művészet, mely ide varázsolja a boldogságot.
Csodás gyógyír minden betegségre.
Minden reggel és este összetett kézzel mondd e szavakat
hangosan, átéléssel:
"Ebben a pillanatban elengedem a dühömet, aggodalmaimat
és eltölt a hála érzése. Becsülettel teszem a dolgom.
Szeretem és tisztelem az életet."
Az Usui Reiki kezelés a test és a lélek jobbítását
szolgálja.
Az alapító: Usui
Mikao
Dave King kanadai reikimester szintén a reiki emlékeit keresve jutott el több ízben Japánba. Egy kis faluban egy miso üzem látogatása során reikizni kezdett egy megsérült gyereket. Mindenki odagyűlt köréje, és érdeklődve figyelték mit csinál. Az egyik gyerek megjegyezte, hogy az ő nagypapája is ugyanezt szokta csinálni, ha baj van. Összeismerkedtek, és Dave meglátogatta a családot. Megismerkedett a nagypapával, akit Tatsuminak hívtak, és mint kiderült Hayashi tanítványa volt Takatával egy időben. Tatsumi beszámolt Hayashi kemény feltételeiről (3 - 9 havi ingyen munka a klinikán), amit Takatától is tudunk. Tatsuminak nem volt ínyére az a kemény "tengerészfegyelem", amit Hayashi megkövetelt, ezért avatása után visszajött a falujába és nem is igen praktizált. Megőrizte viszont a Hayashitól kapott Usui fotót, az életszabályokat és az átadott Reiki szimbólumokat (ezeket Hayashi minden tanítványa megkapta írásban!) és a beavatás technikáját. Dave azt írja: "ez a beavatás egészen más volt, mint amit én eddig alkalmaztam".
Dave beszámol arról az utazásáról, amelyet a szent Kurama-yama hegyre tett 1996-ban, a hegy lábánál lévő kis templomról, amelyben Usui meditált (semmi nem jelzi ezt ott), a felvonóval megközelíthető Amida Buddha szoborról és arról az általa megtalált "hot spotról", ami a hóesésben is teljesen száraz maradt, és ahol érzése szerint Usui sensei is meditálhatott.
Dave és tanítványa Melissa Rigal több ízben is meglátogatta Tatsumit 1996-ban bekövetkezett haláláig (Melissa most is Japánban tanít). Dave beavatást nyert a TJR-be az Eugichi-Goro Miyazaki - Mikao Mitsui - Takahashi - Ayumi Sata vonalon és mára már ő is több mestert avatott kanadai TJR iskolájában.
A TJR (Tradicionális Japán Reiki) a tendai buddhista hagyományokra (négy elem tan, öt elem tan) és a hagyományos kínai orvoslásra vezeti vissza gyökereit. Elutasítja az Amerikában rárakódott pénz szemléletet és egyéb ezoterikus sallangokat.
A beavatási fokozatok: Kezdő kezelő -- Gyakorlott kezelő -- Tanár -- Senior tanár
A tanfolyamokat több tanár tartja együtt, egy - egy mester
4-5 tanítvánnyal foglalkozik egyszerre. Mindenki ugyan azt
tanítja, a Senor tanár (csak ő avathat Tanárt) felügyeli az
együttlétet, amely adományokra (persely) és nem tanfolyami
díjakra épül. Már a kezdő kezelő is megkapja mind a négy
szimbólumot, egy hétvégi beavatáson.
Senior tanár csak több éves képzés után lehet valaki, mely
idő alatt jártasságra tesz szert a buddhista hagyományokban,
a qigongban, stb. Mindenkinek be kell tartania a szigorú etikai
kódex szabályait, amely állandó önképzést, külső-belső
tisztaságot, rendtartást (pl. betegnapó vezetést) követel
meg a TJR-t gyakorlóktól. Az etikai szabályzat tiltja minden
reikitől idegen kellék (kövek, kristályok, piramis, inga,
mantrák, korábbi mesterek, mint oltárképek, forszírozott
légzés, spirituális vezetők, vallási elemek és tárgyak,
kitalált szimbólumok) használatát, a reiki történetének
kitalált részleteinek tanítását, a reikisek
megkülönböztetését (minden reikis egyenlő).
Egy újabb kutatási vonal:( ha van keresztény reiki, miért ne lehetne buddhista is - ha egy üzlet beindul...) Gejong Palmo: Mikao Usui és a reiki
Továbbiakat lásd: Áttekinés a reiki irányzatairól
és belelapozol abba a több tízezer reikiről szóló honlapba és URLbe, amit bármelyik kereső a REIKI szóra kiad, rendkívül vegyes érzéseket gyűjthetsz be. Láthatod, hogy jórészt a reiki teljesen árucikké vált (főleg Amerikában), mert a legtöbb helyen felbukkannak a reiki+ok, a "reiki továbbfejlesztett változatai", amelyekért több pénzt lehet kérni (Karuna ™ Reiki by Ellen Gifford at reiki.org, Tera-Mai ™ Reiki by Kathleen Miller -- szimbólumok Sai Baba segítségével). Ezzel együtt jár a hagyományos reiki kiárusítása, diszkont áron (egy hétvége alatt mesterképzés 100USD, távbeavatás, néhány dollárért bármilyen oklevelet kaphatsz, stb.) és lejáratása: a szimbólumok egyre inkább hozzáférhetők, levelezésekben vitatkoznak róla nyilvánosan. Azon se csodálkoznék, ha legközelebb már grafitiban látnám viszont valamelyiket.
Emellett oldalak ezrei szólnak a reiki csodáiról mély alázattal. A Reiki Alliance-nak több mint 800 mester a tagja a világon, akik hajlandók voltak a reikiért (ha csak az anyagi oldalát nézzük) féléves fizetésüket feláldozni...
Semmi ok a pánikra, bár nyilvánvalóan el kell gondolkozni a tényeken mindenkinek. Minden, amivel az utadon találkozol, üzenet vagy provokáció:
Mit üzent nekem? -- úgy kell alakítani a munkánkat, hogy minél kevesebb anyagias vonása legyen és minél többet merítsen a tradícióból. Szerencsére egyre több férhető hozzá Usui mester eredeti tanításaiból, és főleg szellemi hagyatékából. Hasonló mély kút mindaz a bölcsesség és tanítás, melyet az idők folyamán nagy gondolkodók felhalmoztak, de a legfontosabb saját tiszta tudatunk, mely hozzásegít az új és régi tudás szintéziséhez, a világ modern megértéséhez.
Ezen munka eredményeként jött létre az ARANYHID Szellemi Iskola mai formája, amely az ősi és a legújabb tanításokat ötvözi a tradicionális beavatási módszerekkel, az Infozófia világnézetével és a Reiki szellemi vezetésével.
Forrás: Toshitaka
Mochizuki: "Iyashi No Te" (Gyógyító kezek) ISBN
4-88481-420-7
William Lee Rand "The Original Reiki Ideals"
Dave King: TJR (Traditional Japan Reiki)
Richard Rivard: The Reiki Threshold