Valesz írásai Dégről 

Velük még az álmok is közösek ...

Milyen hívők jönnek hozzánk? Állít meg egy munkatársam nem sokkal a reikisek megjelenése előtt.
Én megvonom a vállam, széttárom a karom válasz helyett.
Tényleg! Miben is hisznek ők? - szövöm tovább gondolataimat.
Bennem - Benned - az Emberben.
Égben és Földben - az Egész Világegyetemben.
És megjöttek : hangosan és jókedvűen csendben és észrevétlenül.
- Kíváncsian. Kissé félszegen szállingóztak az ebédlőbe a bemutatkozásra.
Szemeink valami furcsaságot, eltérőt kerestek rajtuk.
Érdekes: egyikőjüknek sem volt négy füle, lábuk is csak kettő volt, mint nekünk, szemeik is hasonlóak a miénkhez.

Mégis. Bennem valami megmozdult. Egyszerű, szeretettel teli szavaik hallatán, mintha azt érezném, nem csak két szemük lát, s kicsit mintha a Föld felett lebegnének.
Semmi sem kötelező - mondják ők. Ennél csábítóbbat nem is mondhattak volna agyonszervezett, kötött életformában élő gyermekeinknek. És elvarázsoltak bennünket, el a Kastélyunkat, el minden gondolatunkat /aki hagyta magát /.

Volt, aki a varázslat kezdetén ott volt már. Volt, aki csak közben, volt aki a végén kapcsolódott be. Utóbbiak később sajnálták, hogy egy percet is elmulasztottak. Így voltam ezzel magam is. Mire legyőztem félszegségemet és be mertem menni a terembe, már tartott a meditáció: gyertyafény, kellemes szantálillat és - valami mennyei muzsika szólt.
A padlón hálózsákokon ott feküdtek a gyermekeink. A mi örökmozgó, hangoskodó rossz gyermekeink.
Ízelítőt kaptak abból: mi is az a Reiki.
Aki megtapasztalta, szerette volna újra és újra átélni. Lábai újra és újra a felé a terem felé vitték, ahol mindig történik valami. Ha mégsem, akkor is ott kell lenni. Ott kell lenni, mert valami odahúz, mint a mágnes, fogva tart és nem enged. Nem is akar senki szabadulni. Jó ez a fogság! Olyan jó ez az érzés: könnyfakasztó és ujjongó egyben. Örök ellentétek kavarognak bennünk és körülöttünk. Az egyik óra jókedv és kacagás, a másik csendes elmélyülés. És mindegyik jólesik. Felcsendülő, önfeledt nevetés - feltörő, enyhet adó zokogás.

- És a beavatás: mindenki más érzéssel várta és élte meg.
- Megtörténik bennünk is e csoda?
A beavatás alatt úgy éreztem: valami láthatatlan erő száll alá közénk és éreztem azt is: már örökre itt marad velünk. És letérdeltem. Kezeimet imádkozóan összetéve, kértem az energiát. És jött. Jött melegítően, bizsergetően, jött fölforrósítva az egész lényemet, egész eljövendő életemet. Ujjongó öröm fogott el, mint mikor életet adtam gyermekeimnek. Öröm fogott el és egyben mély alázat.
Megéreztem, mennyire kicsiny és mégis mennyire óriás vagyok!
Beleférek egy picinyke kőbe és átölelhetem az egész mindenséget!
Azóta szívemben zene szól. Mesél magamról, magadról:
Apró örömök ugrándoznak bennem,
folyton könnyeket érzek a szememben.
Benne új élet fénye ragyog,
végre önmagam vagyok.
Többé nincs sötét az éjben,
vezet sok meleg kéz az élet örvényében.
- Nem csodálkoztam, hogy reggelente azzal fogadtak: egyik vagy másik gyermek nem a hálótermében, a saját ágyában aludt, hanem a reikisek között - velük még az álmok is közösek.
És elérkezett a szilveszter este. Sajnos, én nem voltam jelen, de a gyerekek élményeit hallgatva azt hiszem, ezek az ősrégi falak még nem láttak ilyen óév-búcsúztatót.
Talán még a kastély szellemei is táncra perdültek /nekik nem is kellett jelmezbe öltözni /.
Elérkezett a búcsú napja: fájdalmasan nehezek lettek a szívek, egyre több szemben csillogtak a könnyek.
Vonatra szállt a gyereksereg,
hogy egymástól búcsút vegyenek.
Még egy utolsó lánc az öreg tölgy körül,
de annak mindenki örül:
Hogy még találkozunk!
Sebestyén Józsefné (Valesz) Nevelő


Ha meghalok

Ha meghalok, nyugodtan mosolyogjatok!
Ne öltözzetek feketébe, inkább fehérbe, Fénybe!
Örüljön lelketek: immár Haza térhetek.
Higgyetek! Még találkozom veletek.
Ha meghalok, majd én sírok: miattatok.
Sírok, mert már érteni fogom,
mit földi életemben sikerült
elrontanom
Ha meghalok, talán többet segíthetek,
én és a többi, testetlen szellemek.
Csendesítsétek el lelketek és figyeljetek:
a válasz, kérdéseitekre megérkezett.

A Nagy Utazás

Egy gondolat, egy érzés,
elvetette már rég, magját lelkemben.
Még nem tudtam, de már hittem Istenben.
Egy sejtelem fogva tartott: indulni fogok.
Ábrándjaimban a Nagy Utazásra gondolok.
Néztem a térképet, és nem tudtam választani,
Egyre sürgetőbben éreztem: Vár Valaki.
Vár Valaki, az „állandó lakhelyemen",
mert a Föld, csak ideiglenes lakcímem nekem.

Álmomban

Álmomban nap voltam,
szemedben ragyogtam.
Álmomban Hegy voltam,
Lábad elé omoltam.
Álmomban víz voltam,
Feléd rohantam

Álmomban
Te voltam

Meditáció

Azt játszuk, hogy semmik sem vagyunk
csak vagyunk - csak vagyunk
Körülöttem semmi, de semmi
S ebből születtem újra: mint Valaki.

A csend

A csend ott valahol mélyen,
legbelül ül.

- És hegedül               

A Csend hangjai

Csendben a csend,
Álmos a csend.
Zsibbadt a csend,
Ringat a csend.
Mesél a csend,
Ásít a csend.
Moccan a csend,

Sikolt a csend:
CSEND!

 

Atlétika

A leggyorsabban önmagunk elől futunk

 

Mi és ki vagyok én?

Egykor így szóltam:
vagyok, aki vagyok
voltam a semmi,
de mindenáron szerettem volna lenni.

A létem megnyilvánult,
s most vagyok a minden

Vagyok a szellő a dombok mögött
ringatom virágok kelyhét a kövek között
vagy orkán, tornádó a tengerek felett
Vagyok lelkiismeret az emberi szívek megett
Vagyok csiga, - házas és meztelen
kígyó, mely okos, néha mégis védtelen

      

Vagyok a sötétség, a fény hiánya
rossz gyomor, mely az emészthetetlent kihányja
Vagyok a kékség, idegenség
Vagyok a titok, a fennség
Vagyok ölelés és vagyok az ütleg
néha vacogtatok, néha sütlek.
Vagyok a repülés, máskor a nyugalom
Vagyok kiszolgáltatott, vagy maga a hatalom
Vagyok ablak, melyen át hol ki, hol benézek
Vagyok a lelkiismeret, kit néha félek
vagy gyakran lenézek

Vagyok a szemétdombon a trágya
melyből egykoron - remélem - kinő
a világ legszebb lótuszvirága..
- Valesz -
 haza       WebWorks: 3T kkt -- Sipi Budapest. Web mindenes: Sipi