fraktál   Sikeres gyógyulások

 

Minden reikis órákat tudna mesélni a megélt gyógyulásokról, sikerekről. Ezek természetesen nem a reikiző, hanem a Reiki sikerei, de az átélt csodára olyan jó visszaemlékezni. Az olvasó talán azt gondolja, ilyenek csak mással történhetnek meg, mi tudjuk, hogy mindenkivel, aki a reiki útján jár.


Egy Barkasba felvettek sokadik potyautasnak. Elég szűkösen voltunk, így az egyik hölgynek, aki kínzó fejfájásra panaszkodott, csak egyik kezét tudtam fogni, úgy reikiztem őt. 2-3 km megtétele után az asszony rázta a fejét, ütögette a kezével, hogy tényleg elmúlt-e a fejfájása, annyira hihetetlen volt számára az eset.

*

Egy kisfiú elesett az utcán a biciklijével és csúnyán beütötte a térdét. Odamentem hozzá és elkezdtem reikizni a fájós testrészt. Kis idő múltán el akartam venni a kezem, mire ő azt mondta: Hagyd még ott, olyan jó! Elmúlt a fájdalma, mi pedig jó barátok lettünk.

Laci, Miskolc


Mióta bejáratosak vagyunk a Reikibe, gondoltuk kisbabánk esti elalvási problémáin is segítünk. A reikivel elértük, hogy a közel 1 órás elaltatási idő negyed órára csökkent. A kislány is élvezte, vitte a kezem, hol helyezzem el rajta, bár én inkább a fején próbálkoztam, mert azt tapasztaltam, másokat reikizve, hogy mire a fejét bejárom elalszik. A kisfiamat fénykörbe tettük, ha a férjem otthon volt, ő két perc alatt el is aludt, így neki sosem volt lehetősége megtapasztalni az érzést ami körbevonta. Kicsi lányomnál a fénykör jól bevált, szopott közben, s utána mély álomba szenderült. A parketta ropogása, külső zajok, fények nem zavarták. Mostanság azonban a reiki után 1 órát alszik, s olyan frissen kipihenten ébred, hogy 23-24 h körül is alig lehet visszaaltatni. Úgy döntöttem ezután az esti elalváshoz nem kap ilyen mézédes érzést.

P. P. Ildikó, Budapest


Mária miskolci reikis 22 éves lányának 3 csomó volt a jobb mellében, már ki volt írva műtétre. Marika 8 napon át reikizte rendszeresen. A csomók teljesen eltűntek!


Tavasszal történt, hogy nagymamám egészségi állapota nagyon leromlott. A szíve, a vércukra, az immunrendszere és az idegei is rendellenesen kezdtek működni. A bal lába is elkezdett minden ok nélkül remegni. Akkor még első fokozatú reikis voltam, így esténként eljártam hozzá és 4-5, 35-45 perces kezelést csináltunk. A hatodik kezelés után "megállt" a lába, a vércukra, és a szíve is a korához képest megfelelően működött. Még talán kétszer voltam nála, azóta jól van, bár a gondolkodása nem változott. Viszont a gyógyteával megbarátkozott, talán ez tartja szinten.

*

Ezután nem sokkal az édesanyámat kezeltem. Alhasi fájdalmai voltak, vizsgálták alul, felül, kívül, belül, de nem találtak semmit, így hazaküldték. A panasza továbbra is megmaradt, ekkor én őhozzá is eljártam. Az első napokban kételkedő hangsúly a kezelés utolsó napjaira teljesen elmaradt, ugyanis a panasz előbb enyhült, majd teljesen meg is szűnt. Összesen 6-7 kezelést csináltunk végig, kb. 45-60 percest. De sajnos a pozitív irányba való elmozdulás nem történt meg, a gondolkodásmód és az információ-feldolgozás is a régi maradt. így néhány hónap múlva újra táppénz lett a vége.

Ekkor jöttem rá, hogy a kezelés önmagában nem elég. Kell, hogy a betegségét minden ember tudatosítsa, feldolgozza magában. így nem lesz visszaeső.

*

Éppen Martfűn voltunk, amikor az ott élő unokatestvérem elpanaszolta, hogy menstruációs görcsök gyötrik, de úgy, hogy már elviselhetetlen a számára. Ez neki mindig így zajlik le, bármilyen gyógyszert is vesz be. Ekkor már II. fokozatú reikis voltam. Megkértem, hogy feküdjön hanyatt és vegyen néhány mély lélegzetet. Közben én is összeszedtem magam, felrajzoltam a szimbólumokat, majd a köldöke alá pár cm-rel tettem a kezem. Öt- öt perces, három pozícióból álló kezelést csináltunk, mentális információval ellátva. A 15. perc végére már békésen szunyókált, én pedig befejeztem a kezelést és kijöttem. A többiekkel beszélgettem, amikor kijött közénk, és mosolyogva elmondta, hogy nem fáj neki és ragyogóan érzi magát. 15 perc ennyit megért. Köszönöm, REIKI.

*

Egy saját élményt szeretnék megosztani veletek. Még most is hihetetlen, de velem történt. Egy kánikulai napon ebédelni indultunk a feleségemmel a szüleimhez. Észrevettem, hogy olyan furcsán látok. Megdöbbenten tudatosult bennem, hogy a jobb szemem látómezejét ha három függőleges részre bontom, a középsőt 50%-ban, a jobb oldali mezőt egyáltalán nem érzékeltem. Az autóban a jobb oldali sávot és a mellettem ülő feleségemet nem láttam. Alig vártam, hogy épségben hazaérjünk a szüleimhez. Bevonultam a szobába és lefeküdtem. Meg is lepődtek rajtam és azt kérdezték: mi van, nem eszel? Mondtam, hogy majd később és a 15 perces, 3 pozíciós kezelést végigcsináltam. Mentális instrukcióval, szimbólumokkal együtt reikiztem magam. 15 perccel később frissebben, mint előtte és tökéletes látással keltem fel az ágyról. Tudom, ez fantasztikusan hangzik, de megtörtént. Azóta is minden kezelésnél hálával, tisztelettel és alázattal adózok a Reikinek.

R. Miklós, Debrecen


72 éves, 23 éve cukorbeteg néninél már 5 kezelés után felezni kellett az inzulinadagolást. Ez 8 hónapja volt, azóta minden két hétben kap egy kezelést és együtt áldjuk az Urat ezért az energiáért.

*

A bal vállára panaszkodó hölgynél (nem tudta felemelni és hátratenni a kezét emiatt) nem segítettek az eddig kapott injekciók, gyógyszerek és tornaterápiák. Háromszor 2 órás kezelést adtam neki és a harmadik után már fel tudta emelni a kezét, hátul pedig tapsolásra csattantotta őket. Azóta is rendben van, elégedett az eredménnyel, metszi a fákat a kertben. Ha ő örül, én is, nagyon.

*

Egy 60 éven felüli nénit vastagbélrákkal műtöttek és én a kórházból való kijövetel után kezdtem őt reikizni. A néni energiaszintje sok pótolnivalót jelzett. Napról napra 1,5-2 órás kezelésekkel próbáltam a rosszindulatú daganattól, a velejáró félelemtől elgyengült, de gyógyulásának reményével megmaradt és bizakodó nénit erősíteni, lehetőséget teremteni az energia-áramlatok megindulásának. Jelenlegi állapot: 18 kezelés után az arc ráncai az örömtől és boldogságtól kisimultak, az étvágy jó, van úgy, hogy kétszer ebédel, és kitűnően alszik.

*

22 éve szenvedett egy 45 éves férfi porckorongsérves fájdalomtól. Nagyon fontosnak éreztem, hogy a gyógyulás lehetőségét látta a Reikiről szóló ismertetőm után az az embertársam, aki talán már feladta, hiszen oly sok változatán ment át a lehetőségeknek. Az első kezelés után olyan érzésekről számolt be, amelyekből tudtam, hogy megtörténtek az energia-betörések és elindultak az általam ismert, nagyon kedvező folyamatok. Három kezelés után, kellemes érzések meglétével, rendeződő helyzetben kérte, hogy csak rosszabbodás, a korábbi helyzet visszaállása esetén folytassuk a kezeléseket, hiszen Debrecenből eljártam hozzá vonattal és nem akarta, hogy fáradjak. Azóta jól van! Hát, ha az energia egyszer dolgozni kezd!

*

Egy 48 éves hölgyismerősömet 2 hónapra kórházba kényszeríttették bőrallergiás panaszai. Kijövetele után kezdtem el őt Reiki energiával kezelni.

Az első kezelés után már nem olyan hevesen, de viszketett minden pontja a testének. A második után már csak a bal könyöke viszketett, de a folyamatosság törvénye, hogy a harmadik kezelés után teljesen pozitív a test minden pontja, a csakrák örvendenek a korábban nem érzett energiatömegek érkezése miatt.

Az ismertetett esetek voltak eddigi gyakorlatom nagyjai a Segítő Szolgálatnál. Megjegyzésként ide kívánkozik, hogy megfigyelésem szerint a problémák kialakulásának egyik tényezője az eltorzult életvitel. A családi békétlenségek, a dohány és a szesz, a rendezetlen mindennapi élet tönkreteszi a test pozitivitását, aláássa a szervezet stabilitását és jönnek a problémák.

T. Miklós, Debrecen


Szeretném Önökkel megosztani boldog gyógyulásom történetét: EGÉSZ-SÉGEM. Igen így írom, mert hiszek abban, hogy a test és a lélek összhangja = egészség, ezek diszharmóniája: betegség.

Cs. Zsuzsa vagyok, 53 éves. A történet 1988-ra nyúlik vissza. Ekkor kezdtek ugyanis a vérzéseim ki-kimaradni, míg az egészségügyi küret után végleg elmaradtak. Ezután jöttek az igazi bajok. A havi ciklusok idejére melleim kétszeresükre nőttek, alhasi görcseim voltak, és fájdalmak a mellemben és a környéki nyirokcsomókban. (Időnként még az ágyéki nyirokcsomók is megduzzadtak.) Hónapszám orvostól orvosig jártam.

Kezeltek vese- és hólyaghuruttal, vastagbéllel, terhességi tesztet is csináltak. Gócszűrésen 3 alkalommal is jártam, eredménytelenül. Sokszor voltak rosszulléteim, hánytam, rázott a hideg, leizzadtam. Két év eredménytelenség és állapotromlás után feladtam. Birkóztam magam a tüneteimmel, ekkor 47 éves voltam. Másfél év alatt 25 kg-ot híztam, az ízületeim begyulladtak, letapadtak. Nem tudtam fogni, lépni, lehajolni. 1990 tavaszán a rákszűrés alkalmával bal hónaljamban tojás nagyságú fájdalmas csomót találtak. Citológiai vizsgálatok masthopatyára utaló csomókat igazoltak, amit sebészi beavatkozásra javasoltak. Ekkor fordultam a természetgyógyászat felé, de csak az olvasott gyógynövénykúráig jutottam. Jártam a Celladám tesztre, elhagytam a disznó- és marhahús fogyasztást, az alkoholt, stb. Sajnos, a tünetek tartották magukat.

1993-ban kapcsolatba kerültem a Reikivel, és ennek kapcsán kedves, jó szándékú, tisztalelkű emberekkel. Lelki erővel töltött fel, kezdtem a dolgokat másképpen látni és megélni.

1994 februárjában ismét orvoshoz kerültem, kontroll céljából. A mammográphia a hónalji nyirokcsomón kívül 1-1 kis cisztát és egy fél cm-es csomót is talált a bal mellemben. A sebészi konzultáció ismét sürgette a műtétet, de én egy utolsó próbálkozásra három hónap haladékot kértem.

És ekkor jött számomra a fordulat. Megismerkedtem egy szerény, kedves és türelmes természetgyógyásszal. Gabika semmit nem ígért, de szisztematikusan mindent megtett, a hagyományos és szellemi terápiák segítségével. (Reiki energia, reflexológia, önmegismerés) A három hónapos tartalmas közös munkánk eredménye a mostani negatív leletem. Kemény hetek voltak. Az első az étkezés teljes megváltoztatása volt. Ittam a gyógyteákat, elhagytam az állati fehérjéket, a zsírokat és a szénhidrátok nagy részét. A gondolataimat és az érzéseimet állandóan kontrolláltam. A megváltoztatás alapképlete: elfogadás - elengedés és a feltétel nélküli szeretet volt a saját és környezetem irányába. Elkezdtem magam fontosnak tartani, és rájöttem, hogy a dolgok olyanok, amilyennek én látni akarom, és én AKARTAM élni, dolgozni, és szeretni, apróságoknak örülni, a pillanatok adta szépségeket észrevenni. A világ kezdett kerek lenni, egyre több belső energiám lett a hitemhez. Hetente kétszer személyes terápiára mentem, de telefonbeszélgetésre a nap bármelyik szakában lehetőségem volt. Esténként együtt meditáltunk - szellemileg -, és én sokszor éreztem a közben lezajló kezeléseket is.

Már kis eredmény is nagy erőt szabadított fel bennem a továbbiakhoz és tudtam, hogy egészséges leszek. A lelkembe békét varázsoltam, felhagytam a félelmeimmel, a nehéz gondok átváltoztak feladatokká, és ettől szinte maguktól adták a megoldást. Közben Nagyfiam, aki a Reiki II. fokozatában beavatott, kezelt a Reiki univerzális energiájával. Testem-lelkem átformálódott, gyógyult. És eltelt három hónap. 1994 május 30-án eljött a kontroll ideje. Közben a duzzanat lelohadt, fájdalmaim megszűntek, ízületeim mozgékonyak lettek, 8 kg-ot fogytam. Munkabírásom hatalmas, kiegyensúlyozott vagyok, uralkodok a hangulatom hullámzásán. Az ultrahangos vizsgálat már nem mutat ki csomót... kontroll 3 hónap múlva.

Ez az én történetem, kommentár nélkül. Orvosom tudtával és beleegyezésével csináltam a természetgyógyász kezeléseit. Ha volt is ellenérzése, nem mondta el. A sebész már szkeptikusabb volt, ő nem hitt a csodában. Én hiszek. Hiszen most már tudom: AZ ERŐ ÉN VAGYOK és a CSODA ÉN VAGYOK.

És ebben az elanyagiasodott világban is hiszek az Emberben. Hiszek a hiten alapuló hivatásban. A természetgyógyász Gabika mindennemű ellenszolgáltatás nélkül tette velem, és teszi ma is azt, amit ő "szolgálatnak" hív. Amikor megpróbáltam, az volt a válasza: Az én honoráriumom a Te egészséged. A gyógyulásodért Te fogsz megküzdeni, én csak a kezedet fogom és segítek. Dolgozz magadon igaz hittel, ez a Te fizetséged nekem.

Köszönöm, hogy meghallgattak.


M. Gyula budapesti 2-es reikis két, kórházban fekvő beteget távkezelt. Mindkettőnek a lépét teljesen, a hasnyálmirigyét 75%-ban eltávolították. Az egyik férfinél még tüdővizenyő is fellépett. 16 távkezelés után most már önállóan borotválkozik, a WC-re is egyedül megy ki. A másik beteg 3 hónapja van az intenzíven, teljesen bezárkózott, elutasította a külvilágot és még tüdőgyulladást is kapott a sok fekvéstől. Négy távkezelés után kinyitotta a szemeit, kitisztult a látása, megszűntek fájdalmai, megjött az életkedve.


Megreikiztük a Danubius rádió hallgatóit

november 29-e éjjelén Sándor Judit műsorának vendégeként, ahol tíz órától hajnali egyig a reiki volt a téma. A műsorvezető előtte semmit sem tudott a reikiről és nagyon nyitott volt minden új gondolatra. H. Zsuzsi azonnal behangolta a stúdiót, ahogy beléptünk és mivel előzőleg is már küldtünk reikit a műsorra és közben is éreztük a többiek támogatását, az eltöltött három órai kemény munka alatt kellemesen felfrissültünk.

Óránként négyszer 5-7 percet tudtunk beszélgetni a reikiről, ilyen kérdéseket jártunk körül: mi a reiki, honnan van, hol és hogyan reikizünk, ki lehet reikis és hogyan, mi az a beavatás - behangolás, gyógyítunk-e a reikivel (nem!), milyen fokozatai vannak, van-e köze a hithez, valláshoz stb. egyszóval csupa olyan kérdés, amit a tanfolyamok első óráiban már ti is megbeszéltetek. Közben pedig szólt a zene, amely ez alkalommal (nem tudni miért) különösen kellemes és a témához illő volt (több hallgató is telefonált csak azért, hogy megdicsérje a zenei szerkesztőt, aki egyébként egy számítógép!).

Az igazán izgalmas, nagy lehetőség számunkra az a kísérlet volt, hogy közel egy órán keresztül távreikit küldhettünk a rádió hallgatóinak és nyilvános adásban fogadhattuk a hallgatók visszajelzéseit. Nagy élmény volt! Amikor nem voltunk adásban, állandóan a telefonokat kapkodtuk (én néha kettőt is, amikor Zsuzsi épp a műsorvezetőt reikizte). A telefonoknak kb. a fele reflexió volt a kapott reikire. Ezek közül néhány adásba is ment. Egy taxis háromszor is telefonált. Először azért, mert nagyon fájt a foga, és majd akkor hisz ebben az rájkliben, ha ezt el tudjuk neki mulasztani. Egy fél óra múlva kérdésünkre kicsit bizonytalanul elmondta, hogy már nem fáj annyira. Harmadszorra ő hívott egy újabb félóra múlva, és döbbenten újságolta, hogy nem csak a fogfájása múlt el, hanem a derékfájása is!

Egy idős néni meghatódva köszönte meg, hogy hónapok óta tartó kínzó lábfájása végre megszűnt. Egy vesebeteg, akinek krónikus székrekedése van, azt kérdezte, lehet-e, hogy a kapott reikitől rohangál a WC-re? Sokan csak azért hívtak, hogy megköszönjék azt, amit kaptak: testi enyhülést vagy lelki megnyílást. Nagyon jó érzés volt, hogy ilyen sok embernek tudtunk segíteni a reikivel. Szeretném itt megköszönni azoknak a reikiseknek a segítségét, akik velünk együtt küldték a távreikit a hallgatóknak, nélkülük biztosan nem történt volna ennyi csoda.

A telefonok másik fele további információt kért a reiki megismeréséhez. Velük a budapesti és vidéki kuckókban, klubokban, tanfolyamokon remélhetően találkozunk még. Hazafelé a város kihalt utcáit róva, elgondolkoztam azon, vajon nem kellett volna több komolyság a műsorba, hiszen annak ellenére, hogy többször is elmondtuk, hogy a reiki nem gyógymód, hanem egy szellemi fejlődési út, a hallgatók zömében valószínűleg csak annyi maradt meg, hogy a reiki egy csoda, amivel még távolról is lehet gyógyítani. És akkor az jutott eszembe (már bocsánat a hasonlatért), hogy annak idején Jézusnak is csodákat kellett tennie ahhoz, hogy észrevegyék őt az emberek, és meghallgassák a komoly mondanivalóját. Talán mi se követünk el hibát, ha így hívjuk fel magunkra a figyelmet. /sipi/


 E-mail küldése      Ha levelet akarsz írni nekünk, itt megteheted.  

 haza       WebWorks: 3T kkt -- Sipi